A mindössze 18 esztendős Ádám Anna a DVTK-Vénuszban kezdte pályafutását, ahol a futsal mellett a nagypályás utánpótlás együttesekben védte a piros-fehérek kapuját. Nagypályás karrierje 2017-ben a Mezőkövesd Zsóry FC csapatánál folytatódott, míg a futsal szakágban továbbra is a Miskolci Vénusz gárdájánál bizonyított a női NB I.-ben.  

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

DVTK (@dvtkinstagram) által megosztott bejegyzés,


- Örülök, hogy sikerült a DVTK-hoz csatlakoznom - nyilatkozta Ádám Anna, a DVTK új igazolása. - Szeretnék fejlődni, és itt minden lehetőségem megvan rá. A csapat nagyon jó szellemiségű, a lányok hamar befogadtak maguk közé, ami számomra örömteli. Szeretnék én is részese lenni egy sikeres csapatnak és jó lenne sok néző előtt bemutatkozni a magyar élvonalban.

- Örülök, hogy Borsod megyében élő játékost tudtunk igazolni - mondta Fórizs Sándor, a DVTK női labdarúgó csapatának vezetőedzője. - Bízom abba, hogy Andrusch József munkája segíteni fogja a fejlődését és Schildkraut Fruzsinával jól tudnak együtt dolgozni. Tehetséges, a munkára fogékony játékos, akinek a labdarúgásban vannak céljai. Szeretném, hogy minél előbb bemutatkozzon az élvonalban.

Névjegy

Név: Ádám Anna
Születési idő: 2002. április 2.
Állampolgárság: magyar
Poszt: kapus
Mezszám: 1

Pályafutása

2017-2020 Mezőkövesd-Zsóry FC
2013-2017 DVTK-Vénusz utánpótlás