Mint arról korábban beszámoltunk, a DVTK az elmúlt időszakban több szempontból is bővült, a sportágak tekintetében és regionálisan is. Emiatt több olyan esemény történik a klub életében, amiről célszerű, ha első kézből kapnak tájékoztatást a média képviselőin keresztül szurkolóink.

Stadionbúcsúztató

- Az egyik legfontosabb feladat mindnyájunk számára a hétvégi, Ferencváros elleni stadionbúcsúztató - mondta el Szabó Tamás, a DVTK ügyvezetője. - találkozóra kilátogató szurkolóknak több dologgal is szeretnénk majd kedveskedni. Kérem ezúton is mindenkitől, aki a helyszínen tekinti meg a mérkőzést, hogy őrizze meg a belépőjegyét, ugyanis a stadionavató mérkőzésen és azt követően fontos szerepe lesz ezeknek a jegyeknek. Úgyhogy szombaton mindenki tegye el a szekrény mélyére a jegyét, majd 2018 tavaszán vegye elő, mert ekkor majd újabb meglepetésekkel szeretnénk kedveskedni azoknak, akik mind a két mérkőzésre megváltották, megváltják a jegyüket.

Készülünk a mérkőzésre különböző emléktárgyakkal. Lesz a shopban emléksál, emlékbögre, amit reméljük minél többen meg fognak majd vásárolni, annak tudatában, hogy számukra ez egy jelentős esemény és egy örök emlék, mert egy olyan stadiont búcsúztatunk ahol nagyon sok szép és kevésbé szép emléket megéltünk együtt. Persze remélem, hogy hosszútávon mindenki majd csak a szép dolgokra fog emlékezni.

Közvetítés

- Sajnálatos módon az M4 Sport úgy döntött, hogy nem közvetíti a mérkőzést - reagált a szerda délutáni közleményre a DVTK ügyvezetője. - Mi ennek a döntésnek egyáltalán nem örülünk, nem tartjuk egy jó döntésnek a közvetítés lemondását, főleg annak tudatában, hogy az MTVA rendelkezik annyi csatornával, hogyha ezt a mérkőzéstvalóban szeretné közvetíteni, akkor ez minden bizonnyal megoldható lenne. Ilyen irányú kéréseket meg is fogalmaztunk az MTVA vezetése felé, és reméljük, hogy meghallgatásra kerül az kérésünk, és valamelyik csatorna mégis közvetíti a találkozót a hétvégén, de ez sajnos nem rajtunk múlik.

Azt ki szeretném hangsúlyozni ezzel kapcsolatban, hogy minket nem keresett meg senki és a hozzájárulásunkat se kérte senki azzal kapcsolatban, hogy ez a mérkőzés közvetíthető-e, avagy sem.

Diósgyőri stadion

- Számunkra is örömteli, hogy tudomásom szerint a pénteki napon megtörténik a stadion kivitelezői szerződésének az aláírása Budapesten - tette hozzá Szabó Tamás. - Korábban már a hírekben megjelent, hogy november másodikán megtörténik a terület átadása a kivitelező számára, ez immáron biztosan realizálódik és megindulhat a várva várt építkezés. Az építkezés 15 hónapot vesz igénybe, ami azt jelenti, hogy reális esély van rá jelen állás szerint, hogy 2018 tavaszán az új stadionban tudjuk játszani a bajnoki mérkőzéseinket.

Költözés

- Az új stadion elkészültéig természetesen „valahol” játszani kell - emlékeztetett a DVTK ügyvezetője. - Az eredeti tervek arról szólnak, hogy amint a stadion beruházás részeként elkészül, akkor az MVSC pályáján tudjuk lejátszani a mérkőzéseinket. Ennek a pontos időpontja jelenleg még nem ismert. Addig is más alternatívát kell keresnünk. Szóban már megállapodtunk a Mezőkövesddel, ezért kijelenthető, hogy a mérkőzéseink nagy részét ott fogjuk lejátszani. Ezúton is szeretném megköszönni a mezőkövesdi vezetők korrekt hozzáállását és segítőkészségét. Vannak olyan találkozók, amelyeknél a mezőkövesdi rendezés nem lehetséges, mivel ugyan kértünk egyedi elbírálást az MLSZ illetékeseitől, de ezeket sajnos nem kaptuk meg. Nagy valószínűséggel néhány mérkőzést Nyíregyházán fogunk tudni megrendezi, vagy esetleg Debrecenben, hogy melyek ezek, az a napokban kiderül. Dolgozunk azon, hogy a szurkolóinknak minél komfortosabbá tudjuk tenni az eljutást ezekre a helyszínekre. Amint tudunk pontos információkkal szolgálni, azonnal tájékoztatni fogjuk az érintetteket. November 19-én, az első mérkőzésen, a Haladás ellen valószínűleg Nyíregyházán lépünk majd pályára.

Nem csak az első csapatnak, de az NB III.-as együttesünknek is új helyszínt kell keresni. A tartalékcsapat részére egy-két hónapon belül itt az Edzőközpont pályája mellett fog felépülni egy kisebb méretű lelátó, ami lehetővé teszi, hogy az NB III.-as mérkőzéseket le tudjuk itt játszani, így nekik is csak néhány találkozóra kell majd albérletbe költözniük. Addig várhatóan valahol itt a környéken, Tiszaújvárosban vagy Kazincbarcikán rendezhetjük meg ezeket a mérkőzéseket, természetesen csak olyan helyszín jöhet szóba, ahol a megfelelő infrastruktúra rendelkezésre áll.

Multifunkciós csarnok

- Már korábban beszámoltunk róla, hogy egy multifunkciós csarnok is felépül majd az Edzőközpont területén - emlékeztetett Szabó Tamás. - Ennek az engedélyeztetése rövidesen elkezdődik. Jelen pillanatban a tervek készülnek. Kétmilliárd forintos beruházásról van szó, melyet TAO forrásokból és az Arago Zrt által biztosított önerőből tudunk finanszírozni. Remélem, hogy néhány hónapon belül a csarnok terveit is részletesen be tudjuk mutatni. Ezzel válik majd a Diósgyőri Sportliget „felszereltsége” teljessé, mivel az épület az év tizenkét hónapjában megfelelő sportolási lehetőséget tud biztosítani a sportolóink számára. A csarnok a kosárlabda és a labdarúgó utánpótlásunk számára lesz elsősorban óriási előrelépés, hiszen Miskolc sajnos nem rendelkezik kellő mennyiségű, szabványméretű csarnokkal. Fontosnak tartjuk a labdarúgók futsal képzését, így erre is lehetőség nyílik majd. A felnőtt női kosárlabda csapat egyelőre továbbra is a Generali Arénában fogja majd játszani a mérkőzéseit.

Sportegészségügyi és sportdiagnosztikai központ

- A DVTK család életében van egy fontos projekt, amin a háttérben nagyon régóta dolgozunk - zárta a DVTK ügyvezetője. - Ez pedig a sportegészségügyi feltételeknek a kérdése. Egyöntetű azon vélemény, amely szerint a sportorvosi háttér talán az egyik olyan terület, amelyben el vagyunk maradva a fejlett futballkultúrájú országoktól. Ebben most jelentős előrelépést tervezünk, amely a labdarúgás, a kosárlabda és a jégkorong sportszakmai stábját kívánja egy ernyő alá hozni. Azzal a céllal vágtunk ebbe bele, hogy azokat a kompetenciákat, amelyek az egyes sportágaknál megvannak, egy kalap alá véve, gyorsabban előre tudjunk lépni. Megtörtént az új sportegészségügyi vezetőnknek is a kiválasztása, aki néhány héten belül be is mutatkozik majd a nyilvánosság előtt. Erősíteni és fejleszteni kívánjuk a szakmai hátteret, illetve az anyagi és a tárgyi feltételeket is. Bízunk abban, hogy ebből az összes sportágunk már középtávon profitálni tud.

Természetesen kérdéseket is intéztek a megjelent újságírók a DVTK ügyvezetőjéhez. Erről bővebben, a Magyar Nemzetben, a Nemzeti Sportban, és az Észak-Magyarországban és az amigeleken.hu oldalon olvashatnak szurkolóink, valamint a részletekről természetesen a Miskolc Televízió és a minap.hu is beszámol majd.

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!