- Három szetten múlt, hogy nem sikerült megszerezni a bennmaradást jelentő 8. helyet az Extraligában - tekintett vissza András Miklós, a DVTK-Volán szakosztályvezetője. - Azonban több csapat is visszalépett, ezért a következő idényben is a legmagasabb osztályban szerepelhetünk. Az Extraliga küzdelmei szeptember 17-én kezdődnek, a visszalépések miatt meggyengülő bajnokságban reményeim szerint stabil középcsapat leszünk.

- A DVTK-Volán II és a DVTK-Volán III csapata egyaránt 1-1 vereséggel nyerte meg saját bajnokságát, így jövőre mindkét csapat egy szinttel magasabban szerepelhet - tájékoztatott Barták László, a DVTK-Volán csapatvezetője. - A 2018/2019-es idénytől a MOATSZ döntése értelmében az NB I.-ben kötelező lesz ifjúsági játékost szerepeltetni. Mi már az előttünk álló bajnokságban is lehetőséget szeretnénk adni alkalmanként a legtehetségesebb fiataloknak - tette hozzá.

- Az előző idényben 12 fiatallal kezdtük el a munkát, a végére 30 főre duzzadt a létszámuk - mondta el Tóth Zsolt, a DVTK-Volán II játékosa, utánpótlás-edző. -  Újabbak jelezték, hogy idén ősszel csatlakoznának, így most azt a problémát kell megoldanunk, hogyan férünk el a teremben.

- Fontos az infrastruktúra fejlesztése, ezért Miskolccal és a MEAFC-cal közösen, a MOATSZ támogatásával 24 órán keresztül asztaliteniszre használható csarnok építésén dolgozunk. Ennek érdekében felvettük a kapcsolatot Miskolc városával is, akik nem zárkóztak el - osztotta meg András Miklós szakosztályvezető.

A DVTK-Volán kerete

DVTK-Volán (Extraliga)
Arthurs Reynolds (lett válogatott)
Molnár István Patrik
Széll Zsolt

DVTK-Volán II (NB I.)
Bari Csaba
Doros Szilárd
Tóth Zsolt

DVTK-Volán III (NB II.)
Boros Zoltán
Fekete József 
Géczi István
Menkő Veronika (a tárgyalás még folyamatban)
Pados Zoltán
Rózsahegyi Péter