A bajnoki szereplést a pontvadászat végéig sárga-feketében folytatják, ezért a mérkőzést követően a játékosok által viselt és dedikált piros-fehér mezeket kisorsolják szurkolóik között.

 

A csapat weboldalának beszámolója szerint egri részről hiányoztak a kimagasló egyéni teljesítmények, így ötödik nekifutásra sem sikerült pontot csenni a Tatabányától az NB I.-ben. A korábbi és jelenlegi válogatott játékosok sorát felvonultató vendégcsapat ezúttal is igazolta nagyobb tudását.

 

A 11. percben, 5–4-es állásnál vezetett utoljára az Eger, a félidő derekához érve már a Tatabánya került lépéselőnybe (5–8). Késhegyre menő csatát vívott a két csapat, amelyben a hazaiaknak ugyan még sikerült egyenlíteni (23. perc: 10–10), de a vezetést már nem engedte ki a kezei közül a vendég gárda. A szünet után állandósulni látszott a Tatabánya 3–4 gólos előnye, az egrieknek ugyan a hajrában még sikerült felzárkózni két találatra, de többre már nem futotta.

Férfi NB I 12. forduló

Eger SBS Eszterházy - Grundfos Tatabánya KC 24–28 (11–13)

Eger, Kemény Ferenc Sportcsarnok, 800 néző. Játékvezető: Bíró Á., Kiss O.
Eger: STOCHL 1 - Lezák 1, Radojevics 3, Bajorhegyi, Kiss G., Petro 4, Antl 2. Csere: Repóth (kapus), Aflitulin 3, Szabó P. 1, Szepesi 1, Vaskó 2, Takács 4 (1), Dobó Zs. 1, Füzi 1. Edző: Tóth Edmond.
Tatabánya: Iancu – Harsányi 3 (1), Grigoras 3, Bozovics 1, VRANJES 3, Ilyés 3, VUJOVICS 8. Csere: Székely (kapus), Sipos, Vrankovics 3, Juhász Á. 2, Szöllősi Sz., Pásztor 2. Edző: Matics Vladan.

Az eredmény alakulása: 6. perc: 2–2, 12. p.: 5–4, 18. p.: 6–9, 24. p.: 10–11, 36. p.: 13–16, 42. p.: 14–18, 48. p.: 16–20, 54. p.:20–24.
Kiállítások: 8, ill. 4 perc.
Hétméteresek: 1/1, ill. 3/1.

Forrás: handballeger.hu
Fotó: Lénárt Márton