Pénteken hazai jégen a DVTK Jegesmedvék
Pénteken délután hat órától játssza hetedik és egyben utolsó felkészülési mérkőzését a DVTK Jegesmedvék jégkorong-csapata. Az ellenfél a HC Dukla Michalovce együttese lesz.
- Izgatottan várom a pénteki mérkőzést, bízom benne, hogy a játékosaim megmutatják nekem és a szurkolóinknak, hogy mennyit fejlődtek a felkészülési időszak alatt - árulta el Glen Hanlon vezetőedző. - Egy kifejezetten erős ellenfél ellen lépünk jégre, akik eddig szép eredményeket értek el szlovák és cseh csapatokkal szemben. Mi is találkoztunk velük három héttel ezelőtt, és bízom benne, hogy ezúttal mi szerezzük meg a győzelmet. Sajnos Vas János és Ryan Harrison még nem bevethető, ami rosszul érint minket, hiszen két olyan játékosról van szó, akik várhatóan sok jégidőt fognak kapni a szezon során, de a hiányuk lehetőséget teremt a többi játékosnak, hogy jobb pozíciót harcoljanak ki maguknak a csapaton belül.
Előszezon 7. mérkőzés
2018. szeptember 7., péntek (Miskolci Jégcsarnok)
18:00 DVTK Jegesmedvék - Dukla Michalovce
Jegyinfó
A felkészülési időszak alatti hazai mérkőzésekre minden jegy egységesen 500 forintba kerül, ezeket a helyszínen lehet megváltani.
Előszezon
2018. augusztus 7., kedd (Kassa, Crow Aréna)
18:00 HC Košice - DVTK Jegesmedvék 7-1
2018. augusztus 15., szerda (Nagymihály)
17:30 Dukla Michalovce - DVTK Jegesmedvék 5-3
2018. augusztus 23., csütörtök (Miskolc, Városi Jégcsarnok)
18:00 DVTK Jegesmedvék - HC Košice 3-1
2018. augusztus 30., csütörtök (Poprád)
16:00 HK Poprad - DVTK Jegesmedvék 3-1
2018. augusztus 31., péntek (Poprád)
19:00 DVTK Jegesmedvék - HC Vitkovice 3-1
2018. szeptember 2., vasárnap (Poprád)
15:00 DVTK-Jegesmedvék - Rapaces de Gap 0-3
2018. szeptember 7., péntek (Miskolc, Városi Jégcsarnok)
18:00 DVTK Jegesmedvék - Dukla Michalovce
Tipsport Liga
1. forduló
2018. szeptember 14., péntek (Nyitra)
18:00 HK Nitra - DVTK Jegesmedvék