A pénteki nap a Vertikál versenyszáma egy 3,5 kilométeres, 1000 métert átlagban 33% meredekséggel emelkedő pályán zajlott, ahol fizikális nehézségek mellett a váratlan időjárásromlással, viharos széllel érkező jégesővel is meg kellett küzdeniük a résztvevőknek. A Magyar Válogatott tagjaként a DVTK atlétája, Németh Luca a Youth A korcsoportban a tavalyi eredményét megismételve bronzérmet szerzett.

A vasárnapi sky versenyszám (17km, +-1600m szint) már kiváló időjárási körülmények között zajlott. A pálya közel 2500 méteres tengerszint feletti magasságba vezető útvonalának nehézségét a hosszú, meredek, törmelékes lejtők adták, ahol egy-egy esés is komoly sérülésveszélyt jelentet. Itt, Németh Luca a tavalyi pályacsúcson belüli idővel, egy norvég lánnyal vívott nagy csata után, megszerezte a magyar csapat eddigi legfényesebb érmét, egy csodálatos ezüstöt!

Kombinációban a két versenyszám alapján pedig egy bronzérmet érdemelt ki, hajszállal lemaradva holland vetélytársától. Ezzel a három éremmel nagymértékben hozzájárult, hogy Magyarország az éremtáblán a 11. helyen, míg a pontversenyben 7. helyen zárjon.

A DVTK fiatal tehetségének világbajnoki érem gyűjteménye így 5 bronz és egy ezüstéremre bővült!

Gratulálunk és további sikeres versenyzést kívánunk!