- A labdarúgó csapatot üzemeltető Diósgyőr FC Kft. évekkel korábban már kötött hasonló megállapodást, amelyet most kibővítünk és kiterjesztünk a DVTK-család három másik fontos sportágára, a jégkorongozókra, a kosárlabdázókra és a röplabdázókra is - kezdte Sántha Gergely, a DVTK elnöke. - A DVTK az elmúlt években hatalmas fejlődésen ment keresztül, mi lettünk az ország legnagyobb régiós klubja, 18 sportággal és több mint 2600 sportolóval, akiknek nagy része természetesen utánpótlás korú. Talán senkinek nem kell bemutatnunk, mennyire fontos a DVTK tulajdonosa, Leisztinger Tamás és a klub számára a sportolóink tanulmányi előmenetele és a Miskolcon tanuló tehetséges középiskolások támogatása. Ezért indítottuk el a 2018-ban az ARAGO-DVTK tanulmányi ösztöndíj programot is, és ezért döntöttünk úgy, hogy még szélesebb alapokra helyezzük az együttműködést.


Nem biztos, hogy minden utánpótlás sportolónkból élsportoló lesz, de reméljük, hogy a sport felnőttként is az életük része marad és ezt az érzést átadják gyermekeiknek is, és szurkolóként is viszont láthatjuk Őket a DVTK család mérkőzésein. Az együttműködés legfontosabb célja a Tankerület által fenntartott általános- és középiskolákban megvalósuló testnevelési- és sportfeladatok, valamint a DVTK célkitűzéseinek együttes megvalósítása. A Tankerület és a DVTK együttműködve biztosítja a DVTK-ban sportoló tanulók tehetségük szerinti maximális eredmény elérésének lehetőségét, mind tanulmányaik, mind sportolásuk terén, figyelembe véve a sportoló tanuló érdekeit, és az adott sportág utánpótlás-nevelési célkitűzéseit. A klub az Iskolában működő labdarúgó, kosárlabda, röplabda és jégkorong sportcsoportok számára eszköz és felszerelés tekintetben támogatást nyújt. A DVTK lehetőségeihez mérten részt vállal, illetve támogatást nyújt az Iskolák sport infrastruktúra fejlesztéséhez - folytatta a klubvezető.

Reményeim szerint ez egy olyan együttműködés, amelynek Miskolc város és a régió gyermekei, iskolásai lesznek a legnagyobb haszonélvezői. Közös feladatunk és közös felelősségünk, hogy együtt teremtsük meg a gyerekek számára a legideálisabb feltételeket a tanulásra és a sportolásra egyaránt - zárta Sántha Gergely.


- Talán nem kell különösebben ecsetelnem, milyen klassz dolog együttműködni egy ilyen nagy múltú, széles bázissal és nagy szurkolótáborral és nagyon komoly sporteredményekkel rendelkező klubbal, mint a DVTK - tette hozzá Dr. László István, a Miskolci Tankerület Központ igazgatója. - Biztos vagyok benne, hogy ebből a tankerület és az érintett intézmények, de ami a legfontosabb, hogy a diákok csak és kizárólag profitálhatnak. Ezúton is köszönöm a megkeresést a DVTK részéről. A megállapodást egy tárgyalássorozat előzte meg, amely során közösen dolgoztuk ki az együttműködés részleteit. Tíz intézmény van jelenleg benne az együttműködésben, de nem titkolt szándékunk, hogy a bővítés útjára lépjünk. Három gimnázium, két kollégium és öt általános iskola vesz részt benne. A DVTK eddig is jelen volt néhány intézmény életében, csak nem volt formalizálva, ezt pótoltuk most. A többi intézménynél pedig léptünk egyet előre. Jó dolog, hogy idáig eljutottunk, az érintett iskolák igazgatói is maximálisan az együttműködés mögé álltak. Látják benne a lehetőséget, és azt, hogy minél szélesebb körben, minél jobb körülmények között tudjuk együtt biztosítani a diákság sportolási lehetőségeit. Biztos vagyok benne, hogy az együttműködésben részt vevő intézményeknek a DVTK egy nagyon jó védjegy.


A Miskolci Tankerületi Központ fenntartásába tartozó köznevelési intézmények közül jelen megállapodás hatálya az alábbi általános- és középiskolákra terjed ki

  • Miskolci Herman Ottó Gimnázium
  • Diósgyőri Gimnázium
  • Földes Ferenc Gimnázium
  • Diósgyőri Nagy Lajos Általános Iskola
  • Könyves Kálmán Általános Iskola és AMI Kaffka Margit Általános és Alapfokú Művészeti Tagiskolája
  • Szabó Lőrinc Általános Iskola
  • Bársony János Általános Iskola 
  • Szilágyi Dezső Általános Iskola
  • Miskolci Petőfi Sándor Fiúkollégium
  • Karacs Teréz Középiskolai Kollégium

Az együttműködési megállapodást Dr. László István, a Miskolci Tankerület Központ igazgatója, Sántha Gergely, a DVTK elnöke, Szabó Tamás, a DVTK Kosárlabda Akadémia Kft. és a Diósgyőr Röplabda Akadémia Kft. ügyvezetője, Egri István, a Miskolci Jegesmedve Jégkorong Sportegyesület elnöke, Péter Barnabás, a Diósgyőri Gimnázium igazgatója, Fazekas Róbert, a Földes Ferenc Gimnázium mb. igazgatója, Madarász Péter, a Miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatója, Vucskó Zsuzsanna, a Diósgyőri Nagy Lajos Általános Iskola igazgatója, Hoskó Orsolya, a Bársony János Általános Iskola igazgatója, Pósalakyné Miskolczi Csilla, a Karacs Teréz Középiskolai Kollégium igazgatója, Radványi Árpád, a Könyves Kálmán Általános Iskola és AMI igazgatója, a Mikitáné Újjobbágy Erzsébet, a Miskolci Szabó Lőrinc Általános Iskola igazgatója, Pataki Sándor, a Szilágyi Dezső Általános Iskola igazgatója, Esztergályos Gusztáv, a Miskolci Petőfi Sándor Középiskolai Fiúkollégium mb.igazgatója, Király Sándor, a DVTK Kosárlabda Akadémia Kft. akadémiai igazgatója, Dr. Szabó Éva, a Diósgyőr Röplabda Akadémia Kft. sportigazgatója, és Fogarasi Zoltán, a DVTK Labdarúgó Akadémia igazgatója látták el kézjegyükkel.