Alec Rauhauser szülővárosa csapatában kezdett jégkorongozni, majd a legrangosabb amerikai juniorligában, a USHL-ben folytatta pályafutását. Három esztendőn át játszott a Des Moines Buccaneers csapatában, ahol a második és harmadik szezonjában Dave Allison volt a vezetőedzője. Hátvéd létére a pontszerzésből is aktívan kivette a részét, főleg a gólpasszsok számában nyújtott kimagaslót. A juniorligát az egyetemi liga követte, 2016-ban csatlakozott a Bowling Green State University csapatához. Az NCAA-ben is figyelemre méltó teljesítményt nyújtott, aminek köszönhetően felfigyeltek rá az NHL-ben szereplő Florida Panthersnél, akik a nyáron szerződést kötöttek a hátvéddel.

- Én egy támadó szellemű hátvéd vagyok, aki szereti veszélyeztetni az ellenfél kapuját. – kezdte nyilatkozatát Alec Rauhauser - Jól látok a pályán és erősségeim közé tartozik, hogy ha a csapat érdeke azt kívánja, le tudom lassítani a játékot. De nem csak az ellenfél kapujánál tudok hasznos lenni, a fizikai adottságaimat kihasználva a védekező zónában is hasznos játékot tudok nyújtani. Magamtól azt várom, hogy minden meccsen nagy odaadással segítsem a csapatot a legjobb tudásom szerint. Magyarországról még nem sokat tudok, de már beszéltem Nick Wolffal, aki korábban a csapattársam volt. Ő nagyon sok jó dolgot mesélt nekem a városról és a csapatról is. A vezetőedzővel is beszéltem, Dave korábban nagy szerepet játszott a fejlődésemben. Minden nap kihívások elé állított, amik miatt jobb játékos lettem. Egy remek személyiség, aki törődik a játékosaival a jégen kívül is. Szerintem ezúttal is azt várhatom tőle, hogy egy olyan kultúrát teremt, ahol mindenki a sikerért dolgozik és egymást támogatjuk a céljaink elérésében. Bár ez egy teljesen új kihívás lesz számomra és kicsit izgulok is, hiszen a világ másik részén fogok élni, de alig várom, hogy Miskolcra érjek és megkezdhessem a munkát. Nagyszerű dolgokat hallottam arról, hogy mire számíthatok, izgatottan várom, hogy bajnoki meccsen is segíthessem a klubot.

- Alec személyében egy nagyon keresett játékost sikerült kölcsön vennünk. Az egyetemi évek alatt folyamatosan bizonyította, hogy kitűnő hátvéd, a teljesítményének a jutalma pedig egy NHL-es szerződés lett a Florida Panthersnél. Tavaly a csapatkapitányi „C” betűt is viselhette a mezén, ami a karakteréről is sok mindent elárul. Azt várjuk tőle, hogy erősítse meg a védelmünket, stabilitást hozzon a kapunk előtt és hátulról segítse a támadásainkat – mondta a hátvédről Dave Allison, a DVTK Jegesmedvék vezetőedzője.

Névjegy

Név: Alec Rauhauser
Születési hely: Bismarck, ND, USA
Születési idő: 1995. március 7.
Állampolgárság: amerikai
Súly: 98 kg
Magasság: 191 cm
Poszt: hátvéd
Mezszám: 23

Pályafutása

2020/2021 DVTK Jegesmedvék (Tipos Extraliga) 
2016-2020 Bowling Green State University
2013-2016 Des Moines Buccaneers
2011-2013 Team Sanford Power (UMHSEHL) Bismarck Century High (USHS-ND)
2009-2011 Bismarck Century High (USHS-ND)

A játékoskeretet érintő további hír, hogy Mikko Pukka távozott a csapattól. A koronavírus fertőzést követő alapos orvosi vizsgálatok megállapítottak, hogy a kiváló hátvéd egészségügyi állapota nem teszi lehetővé, hogy a szezon hátralévő idejében játékával segítse a csapatot. A 38 esztendős védő a napokban hazatért Finnországba. Gyors és teljes felépülést kívánunk!

fotó: bgsufalcons.com