- 2023 elején indítottuk el a multisport programunk ezen részét szorosan illeszkedve a Diósgyőr missziójához - nyilatkozta Sántha Gergely a DVTK elnöke. - A program elsődleges célja, hogy az Észak-Magyarországi régióban olyan sportolási lehetőséget teremtsünk a legkisebbek számára is, ami közelebb hozza őket a DVTK-hoz. Az ovis multisport foglalkozásra már a kezdetekben több mint százan jelentkeztek, ami újabb alkalmak meghirdetését eredményezte, így abszolút sikeres első évet tudhatunk magunk mögött. A programot ősztől szeretnénk folytatni, illetve célunk az, hogy az általános iskolás korosztály számára is kibővítsük.

A DVTK márciusban indította el óvodás multisport foglalkozását, ahol a legkisebbek minden héten egy új diósgyőri sportággal ismerkedhettek meg az állandó foglalkozást vezető- és az adott sportági szakedzők segítségével.

 

A játékos és változatos délutáni foglalkozásokra több mint 100-an jelentkeztek, ami a heti alkalmak kibővítését eredményezte. A nagysikerű záró alkalom végén pedig a leendő piros-fehér palánták ajándékot is kaptak, hogy a nyár beköszöntével is velük maradjon a DVTK.