Beharangozó 2020. december 4., péntek

Ma Gyetván játszik a DVTK Jegesmedvék

A Tipos Extraliga 19. fordulójában Gyetvára utazik a DVTK Jegesmedvék, ahol a szezonban először a HC 07 Detva csapatával találkozik. A két csapat között mindössze egy pont a különbség a tabella nyolcadik és kilencedik helyén. A pénteki zárt kapus mérkőzés 18 órakor kezdődik a gyetvai jégcsarnokban.

Ma Gyetván játszik a DVTK Jegesmedvék


- A rendelkezésre álló információim alapján elmondhatom, hogy Gyetván játszani minden csapat számára különösen nehéz. Egy harcos, fizikális csapat, akik főleg hazai pályán veszélyesek. A pályájuk a megszokottnál kisebb, így az első percekben gyorsan kell majd alkalmazkodnunk. A hétfőt és a keddet meghagytuk szabadnapnak a srácoknak, hogy a mögöttünk hagyott sűrű időszakot megfelelően kipihenjék és regenerálódjanak. Szerdától viszont már újult erővel gyakoroljuk a játéknak azon elemeit, amik sikeressé tehetnek minket. A bajnokság ezen szakaszában már fontos, hogy folyamatosan gyűjtsük a pontokat az ilyen tipusú meccseken is, mert a végelszámolásnál egy-egy pont is sokat jelenthet majd. A sérültjeink egyre közelebb állnak a visszatéréshez, sajnos azonban Részegh Tamásnak kiújult a korábbi sérülése, így várhatóan legalább hat hétig nélkülöznünk kell majd a játékát. - nyilatkozta Dave Allison a DVTK Jegesmedvék vezetőedzője

Tipos Extraliga
19. forduló

2020. december 4. kedd, Gyetva
18:00 HC07 Detva - DVTK Jegesmedvék

Helyszín

Közvetítés

Hivatalos úton jelenleg a Tipos Extraliga szlovákiában rendezett mérkőzéseit online streamen keresztül csak a kizárólagos jogtulajdonos, a Tipsport oldalán lehet követni, csak szlovákiából. A gyetvai mérkőzésről angol nyelvű élő, szöveges tudósítás elérhető a hockeyslovakia.sk oldalon.

A játénap további mérkőzései

HC Kosice - HK Poprad
HK Nitra - HC Nové Zámky 
HK Dukla Trencin - HC Slovan Bratislava
HKM Zvolen - HK Dukla Michalovce

Tabella

# CSAPAT J GY GYH VH V LG KG GK P
1. HK PopradHK POPRAD 15 10 1 2 2 58 35 23 34
2. HK NitraHK NITRA 15 10 0 2 3 56 48 8 32
3. HC Nové ZámkyHC NOVÉ ZÁMKY 17 7 3 3 4 56 44 12 30
4. HC Slovan BratislavaHC SLOVAN BRATISLAVA 14 8 2 0 4 53 34 19 28
5. HKM ZvolenHKM ZVOLEN 13 7 2 2 2 50 30 20 27
6. HC KošiceHC KOŠICE 16 7 2 1 6 51 38 13 26
7. Dukla MichalovceDUKLA MICHALOVCE 16 5 3 2 6 49 50 -1 23
8. HC 07 DetvaHC 07 DETVA 15 5 2 1 7 45 46 -1 20
10. HK DUKLA TrenčínHK DUKLA TRENČÍN 14 5 1 0 8 44 47 -3 17
11. HC ‘05 iClinic Banská BystricaHC ‘05 BANSKÁ BYSTRICA 15 3 3 0 9 42 62 -21 15
12. MHk 32 Liptovský MikulášMHK 32 LIPTOVSKÝ MIKULÁŠ 17 0 0 2 15 34 95 -61 -1